Bemutatkozás
Varga Edina vagyok, szakmáim és hivatásom szerint nyelvtanár, life és karrier coach (életvezetési program tanácsadó), idegenvezető, illetve utazóblogger. Továbbá, jelenleg másodéves nappali tagozatos egyetemi hallgató Fordító és tolmács Mesterszakon angol és olasz nyelvpárral.
Tanítással immáron már 11 éve, idegenvezetéssel 8 éve foglalkozom, life coachként pedig 1 éves szakmai gyakorlati tapasztalattal rendelkezem. Fordítást és tolmácsolást (korábbiakban Erasmus irodában végeztem ilyen feladatokat) is már több éve vállalok, szakmai gyakorlatomat Magyarország s egyben Európa egyik ismert fordítóirodájában végeztem el. A vilagutazásaimról pedig idén kezdtem el igazán blogolni, ugyan mégha lassan már 15. éve utazom a világban sajátságos, egyénileg kidolgozott módszereim alapján.
Jelenleg kétlaki vagyok: Debrecenben és Budapesten élek. Debrecenben jelenleg a mesterszakos egyetemi tanulmányaimat végzem. Korábban már több magyarországi és külföldi településen is laktam (kb. legalább 10 ország), így a tapasztalataimat is felhasználva szívesen segítek diákjaimnak és klienseimnek a külföldi életre való felkészülésben.